Nálunk 3rd overall van. De egyébként is sántít ez, ha már Tavares marad nekünk 3rdnek, akkor inkább húzzunk ki valakit leghátulról, hogy jól megalázzuk.
Egyrészt nekünk 1/3 van, ahogy Duchene-t fogjuk húzni, másrészt tele vagyunk marha jó védő prospectekkel, harmadrészt nem azért szoptunk egész évben, hogy csak 7. cetlink legyen
Attól még akkora arca van, hogy alig fér be a tök üres Verizon Centerbe is, és átlag minden gólja mellé két-három alattomos sérülést is okoz, ebből a szempontból inkább McLeod. De már nagyon kezd off lenni, szóval a mai demagóg előadásomat ezennel befejeztem.
Hohó, megvan a trade....
Burke behúzza nekünk Gustavsson-t, majd a draft napján szépen tovább is adjuk nektek mondjuk Kaberlével vagy Kubinával együtt a 2nd overallért, ahol akár még Tavares-t is behúzhatjuk. Nektek megy még a 7th overall nyilván, amivel húzhattok egy Paajarvit, vagy Schroedert, eseteg Cowent.
Szóval Guszti + Kabbie/Kubina + 7th for Tavares
Én nem bánnám, ha pl Ovecskin nálunk játszana Az Islanders úgyis ki fogja húzni, kell oda a hype, nehogy elköltözzenek, aztán a Tampának meg franchise védő kell, már a lottery előtt is megmondták, hogy mindent megtesznek Hedmanért, marad Duchene, aki nemhogy a szezon alatt közeledett a Top2-höz, de be is érte őket, az OHL Playoffja tényleg fasza lett, nem úgy, mint Tavares-nek. De én egyiknél sem fogok sírni, ha viszont nem közülük húzunk, égni fog a Pepsi.
Egyáltalán nem, jópár helyen már Duchene-t vagy Hedmant írják az első helyre, a PO-ban alaposan kiderült, hogy dusán klasszisokkal jobb, mint csillivilli kirakatmosó janika. De remélem a shitlanders inkább villog a karácsonyfa égővel, a Tampa pedig elviszi a draft legjobb védőjét, nekünk meg meghagyják a felhozatal kétségkívüli legjobb, leghasználhatóbb emberét. Én nagyon izgulok nehogy azt a majmot hozzuk ide, olyan lenne, mint Crosby vagy Ovechkin, hát kinek hiányzik az?! A divatszurkolókon és a saját fanjeiken kívül mindenki utálja őket, ez is olyan lesz, vagy még olyanabb, simán kinézem belőle, hogy még nagyobb egoista senkiházi...
Tavaly még Conklin miatt sírtam, most már tudom, ahová ő megy, ott Stanley nem terem, szóval nem gond, hogy nem jött, talán még a Top3-ról is lemaradtunk volna, és a Wings is nyer, szóval duplán jól jártunk Raycrofttal. Agyam eldobom bázzeg
a lo masik oldalat sem erdemes nezni. ok h inkabb utolsok, mindhogy kozepmezony PO nelkul, mert akkor legalabb a draft...de meg egy ilyen szezon sok embert pusztitana ki a pepsibol....
Azt nem akartam írni, hogy vagy visszahívjuk Theo-t.
Egyébként amúgy sincs most olyan kapuskényszer, hogy nekünk mindenképpen kéne egy jó kapus, mert pont az hiányzik ahhoz, hogy kupára mehessünk, vagy bármiféle eredményre, gyakorlatilag tök mindegy, hogy kiáll a kapuban, a portást is belökhetjük, mert úgyis a top5 pickre kell hajtani megint, meg arra, hogy szépen fejlődgessenek a fiatalok. Mondjuk nyilván nem ártana megalapozni, hogy melyik kapussal mehetünk majd valamire a következő években, ezért éppen Gusztika is jó lenne, de ha Weimannel vagy Cann-nel próbálkozunk, én akkor sem leszek szomorú, de tőlem Raycroft is ellébecolhat tőlem a ketrec előtt, veszíteni való nincs, amúgyis ráérünk.
Raycroft húzzon el a vérbe, amíg csak mondjuk, nehogy tettlegességig fajuljon az ügy. Remélem Sör is így gondolja! Igazad van, nem kell jövőre jó kapus, úgyis szarok leszünk, akkor már legyünk a legszarabbak, jövőre kihúzzuk Hallt, vagy Granlundot, vagy Pulkkinent, aztán eszetlen nagy királyok leszünk (tudom, Hall túlsztárolt kanadai pöcs, finnek meg nehogy jöjjenek...)
Azért azt meg kell hagyni, hogy elég nagy állat ez a csávó, aki sosem jön rosszul. Termete miatt nemhiszem, hogy aggódnia kellene az NHL sebességétől...bizonyított ő már sok helyen. Dehát ha így álltok hozzá, akkor ne is menjen hozzátok basszameg.:-PP
Hát, ha van egy kis esze, a másik két helyre tuti nem szerződik le. Nem érdekel nagyon, nem fogok egy svéd majomért bánkódni, nehogy már udvaroljunk érte, azért qrvára nem egy Lundqvist, esetleg egy Salo. Weiman bármikor jobb lesz nála csukott szemmel, hiszen eddig is többet bizonyított, nem jelent olyan sokat, hogy bealvós, másfélszer nagyobbpályás európai hoki meccseken mit csinált, legalábbis én Weiman elmúlt években mutatott kiegyensúlyozott AHL-produkcióját jóval többre tartom. Emiatt nem aggódom, az se szimpatikus, hogy négy csapat liheg a kegyeiért, és csak Axl chicagói rantjének a végét tudom e kapcsán idézni: "...everybody could be happy, and make money, and so on... yes, suck my dick... yeah, try it...".
Jövőre jó lesz Budaj/Raycroft és Weiman, aztán bedobhatjuk szépen Cannt is, és két-három éven belül szvsz Delmas is Roy-i magasságokban lesz, és akkor nem győzünk majd válogatni.
Martineau megerősítette, hogy Guszti itt volt, beszélt pár játékossal, trénerrel, Sacco-val, vasárnap jött és hétfő du távozott Denverből. Ez volt az első állomása a "túráján", megy még San Jose-ba, Dallas-ba és Toronto-ba.
+ TSN, Yahoo, ESPN, 150 fajta másik stream a neten, tv-ben meg gondolom az ESPN America, minimum. Legalábbis értem ezeket az első körre, a többit elég már scoreboardon is, úgyis másnapos leszek az előző kör után.
Ennyi egészséges önbizalom kell, elvégre mindig magamnak akarok megfelelni, nem másoknak. :P
Prospect-értékelő; második rész; utánpótlás hírek rovat; Hofi - tessék... (következő szavazásban Baló papa is lesz :P)
"Here I am, you're Rocket Queen... I'll take it god-damn it... (zsupsz) well, thanks to lame ass security, I'm goin home... (durr)"
Draft pontos időpontja akkor hogy van? Az első kör jövő szombatra virradóra 01:00 CET, ha jól emlékszem, viszont szombat délután hánykor folytatódik a második körtől? Azt nem láttam sehol, a múltkor meg nem válaszolt senki. :P
Egyébként faszok vagyunk, úgy kellett volna, mint Shanny a 90-es években, bezáratni a klubház kijáratait, és addig nem engedni ki a klienst, amíg nem írta alá a szerződést.
LOL, és még hogy én vagyok az idióta megszállott
(mondjuk a Family Guy-os álmom sem volt gyenge tegnap előtt - az mekkora már, hogy Chris és Stewie is szerepel benne, Peter teste meg abszolút a mi Chris Stewartunkat idézi )
MHC-ben van a SC-ről összefoglaló, és az idei draft-lista bemutatását is elkezdtük, kurvára tetszik ahogy megformáztam, és ahogy teleplakátoltam képekkel az egészet.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.